Határtalanul 2023Szakmai beszámoló 1. nap 2023. május 31.én a kora reggeli órákban útnak indultunk, hogy Szlovénia és Horvátország magyar történelmi, művészeti vonatkozású helyszíneit felkeressük. Az országot Rédicsnél léptük át, mely az unió miatt zökkenőmentesen megvalósult. Az első állomásunk Dobronak környékén található Bakónaki-tó és Energiapark volt. Itt energiát gyűjtöttünk, hogy az elkövetkező napokban mindenki jól érezze magát. Az erdőben felkerestük a Szent Vid kápolnát, a gyógyító forrást. A rövid séta után Lendvára érkeztünk.
A 2. számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolában az igazgatónő fogadott bennünket. Tartalmas bemutatóval ismertette az iskola, az itt élő, tanuló diákok mindennapjait. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták, hogy milyen módon folyik az oktatás. A program a tervezettnél hosszabbra nyúlt, így döntéshelyzetbe kerültünk. Utunkat Zágráb irányába vettük. Zágráb városa nagyon zsúfolt, mint a fővárosokra jellemző. A legtöbb érdekessége, látnivalója az Osztrák-Magyar Monarchiához köthető. A Jellasics tér érintésével jutottunk el a Katedrálishoz. Sajnos felújítási munkálatok miatt nem tudtuk belülről megnézni. Megtudtuk, hogy a Katedrálist II. András magyar király építtette. Elsétáltunk a vasútállomás előtt kezdődő Ledeni parkhoz. Itt található Tomislav Király szobra. A parkon végig sétálva a Művészeti Pavilonhoz jutottunk. Az épületre a szecessziós, neo-gótikus stílus a jellemző. Tovább haladva a királyi park átalakul Zrinjevac parkká, mely Zrínyi Miklós horvát bán (ők így ismerik) után kapta a nevét. A zágrábi gyors városnézés után buszra szálltunk, megkerestük a szállásunkat. Elég későn értünk oda, így a szobák kiosztása után egyből vacsoráztunk. Rövid szobafoglalás után felfedeztük, megnéztük a tengerpartot. Már sötét volt, mire visszaértünk a szállásra. 2. nap Reggelizés után busszal elmentünk Rijekába, ahol elsőként a Trsat várat néztük meg. Csodálatos panoráma tárult elénk. Szinte az egész városra ráláttunk. A vár a Frangepán hercegség birtoka lett, majd Frangepán Katalin és Zrínyi Miklós házassága utána Zrínyi családhoz került. Megnéztük a Boldogasszony-bazilikát.
A Szent Vitus Székesegyházhoz a Korzón található városkapun keresztül jutunk. A városkapu jellegzetessége az óratorony, illetve maga a kapu, mely szintén felújítás alatt van. A Szent Vitus székesegyház barokk templom, az oltáron gótikus feszület. Felkerestük a Horvát Tengerészeti Múzeumot, csak kívülről néztük meg. Egy kevés szabadprogram után az Osztrák-Magyar Monarchia kedvelt nyaraló központját, Opatiját kerestük fel. Opatija Szent Jakab apátságról kapta a nevét. A városban nagyon sok szép, szecessziós palota található, melyek ma, szállodaként üzemelnek. A város a tengerpartjával igazi ékszerdoboz, rengeteg zöld pálmafával, virágokkal. Rendezett a tengerpartja, nagyon szép sétány vezet mellette. Opatija után visszaérkeztünk a szállásra. Mivel az időjárás kegyes volt hozzánk, megmártóztunk a tengerben. Vacsora előtt elmentünk hajókázni (fakultatív programként, viszont mindenki részt vett). Kraljevica a Frangepán család birtoka volt. Itt található a Frangepán vár, melyet szépen felújítottak, és láttuk a hajóút során. Ami érdekesség volt még, a Titó elsüllyedt, kiemelt, és most restaurálás alatt lévő hajója. A vacsora elfogyasztása után Omisalj óvárosát néztük meg. 3. nap Reggel korai indulás volt, mert az első nap a csúszás miatt kimaradt Lendvát szerettük volna megnézni hazafalé. Az első megállónk Varasd városában volt. Nagyon hangulatos a város. Ősi magyar település. Sok nemesi család élt itt. Az emberek nagyon kedvesek. A gyerekeket az utcán árusító hölgy egy bagettel megvendégelte. Kiderült, hogy a nagyszülei magyarok, ő viszont nem gyakorolja a nyelvet, egy-két szót tud csak magyarul. Hangulatos kis utcában jutottunk el a várhoz. Az idő folyamán állandó átépítés jellemezte. Először földvár volt, majd kővárat építettek, hogy megerősítsék a falakat. A XIV. században gótikus, a XVI. században reneszánsz stílusban építették át. Varasdot elhagyva Csáktornyára érkezünk. Muraköz fővárosa. Régen Zala vármegyéhez tartozott a trianoni békeszerződésig. A háború után Jugoszlávia része lett. Ez a település Zrínyi Miklós nevével nagyon összefügg. Itt található a Zrínyi vár, melyet barokk kastéllyá alakítottak át itáliai építészek tervei alapján. Zrínyi Miklós itt írta a Szigeti veszedelmet. Horvátok és magyarok is saját nemzeti hősként tisztelik. Koszorúztunk, mi is leróttuk kegyeletünket, a vártól nem túl messze lévő Köztársasági téren álló, Zrínyi Miklós költő és hadvezér emlékére emelt oszlop előtt . Csáktornya után az elmaradt Lendva látnivalóit, vár, templom néztük meg. Az Alsólendvai vár L alakú, barokk stílusú várkastély épületében történeti és képzőművészeti kiállítás tekinthető meg. Lendvai Galéria és Múzeum ad helyet időszakos kiállításoknak, és Zala György, a város szülötte, szobrászművésznek. Emlékszobájában a Milleniumi Emlékmű, a budapesti Hősök terén található szobrok megtekinthetőek kicsinyített formában. A várból lesétálva eljutunk a barokk stílusú Szent Katalin templomhoz, mellette Szent István királyunk egész alakos szobra. A térről fagylaltozás közben átsétálunk a Makovecz Imre által tervezett Kultúrházhoz, melyben színház- és hangversenyterem található. Búcsút veszünk a várostól és elindulunk hazafelé. Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk a kiránduláson! Határtalanul - Szlovénia-Horvátország
1.nap Reggel fél 8-kor indult a csapat Écsről az iskolától. Kb. két és fél óra utazás után érkeztünk meg első állomásunkra, a szlovéniai Lendvára. A Muravidék ősi földjén megtekintetettük a Bánffy-Esterházy kastélyt, amely ugyan nem a térség legnagyobb, legékesebb kastélyai közé sorolandó, viszont nagyon jelentős kulturális színtér különböző kiállításaival az ott élő magyarok számára. Betekintést nyerhettünk a Bánffy, Nádasdy, Esterházy családok életének történetébe. Láthattuk a hetési népviselet, továbbá Zala György szobrász, illetve a kortárs festők alkotásait. Rövid filmben ismerkedtünk meg Lendva látnivalóival, nevezetességeivel, programjaival – például ernyőgyártás, Zsinagóga, zsidó temető, Muránia kerékpárközpont, fáklyás gyalogtúra, Pannon világítótorony, helyi ínyencségek, bográcsfőzőverseny, horgásznapok, szüreti vígasságok, gyógyfürdő. A Stefán Galic emlékszobában videón is megfigyelhettük az alkotás folyamatát.
2. nap
Reggeli után indultunk a Fiuméhez tartozó Tersattoba, ahol tájékoztatást kaptunk Trsat várának történétéről, a Frangeppánokról, miszerint hosszú ideig ők birtokolták a várat. Majd megvásárolták a Lugentek, és alakították ki mai formáját. A vár ma városi múzeumként funkciónál. A várból gyönyörű volt a kilátás a Rijekai kikötőre és a környező tájakra. Túránk során csatlakozott hozzánk egy magyar származású tanárnő, aki a helyi egyetemen magyar és horvát nyelvet oktat. Minket is megtanított horvát nyelven köszönni, elbúcsúzni és köszönetet mondani. Hallhattunk tőle Rijeka történetéről, az itt élő kevés magyar életéről, férfiak, nők és gyerekek elfoglaltságairól, a város szülötteiről.
3. nap
Határtalanul: II. Rákóczi Ferenc nyomában a Felvidéken Az Écsi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulói a Határtalanul pályázat keretében 2019. október 2-4. között tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Felvidéken, Szlovákiában. A projekt címe „A bölcsőtől a sírig II. Rákóczi Ferenc nyomában", így lehetőség nyílt a fejedelem életútjának végigkövetésére és a hozzá kapcsolódó történelmi emlékhelyek felkutatására.
A tanulók beszámolója alapján készítette Mákné Csépányi Katalin és Majdánné Nagy Anita
A tanulók beszámolóiból: „A kirándulás nagyon mozgalmas és élménydús volt. Remélem, életemben még egyszer eljutok a Felvidék csodálatos tájaira." Dokumentumok:
Határtalanul - 2019 2019. május 30- június 1-ig a Határtalanul pályázat keretében iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói részt vettek egy Szlovéniai kiránduláson.
Szlovénia határmenti magyar nyelvterületének természeti és kulturális kincseivel ismerkedtünk. Ellátogattunk a szlovéniai magyarság kulturális központjába, Lendvára, majd felkerestük a nyugati gyepűvidék szakrális emlékeit Nagytótlakon, Bántornyán, Domonkosfán és Mártonhelyen. Vendvidék egyik legfontosabb településén, Belatincon ismerkedtünk a Zichyek örökségével, ellátogattunk a várba és a Szent László templomba is. Nagyszerű élményekkel tértünk haza.
Felvidéki kirándulás a "Határtalanul!" pályázat keretében 2016. október 7-8-án az écsi és tápszentmiklósi 7. osztályos tanulók közösen vettek részt a Határontúli pályázat keretében felvidéki kiránduláson Történelmi emlékek nyomában a Felvidéken címmel. Nagyon tartalmas és gazdag programban volt részük a tanulóknak a két nap során.
Határtalanul pályázat
Az Écsi Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI 2016 márciusában pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához Történelmi emlékek nyomában a Felvidéken címmel, amely pozitív elbírálásban részesült. A 7. osztályos tanulóknak előzetes feladatokat kellett megoldaniuk, előkészítő órán vettek részt az utazást megelőzően. A kirándulás célja: A Felvidék kulturális, történelmi és természeti értékeinek megismerése, a magyarságtudat erősítése a tanulókban. A kétnapos kirándulás helyszínei: Révkomárom,Érsekújvár, Ógyalla ,Nyitra, Trencsén, Nagyszombat,Dévény, Pozsony. Az út során megismerkednek a területhez kapcsolódó írók munkásságával is.
TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0361Azonosító szám: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0361 Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Cím: Tanítás közben az ember maga is tanul Pályázati támogatás: 2.546.650 Ft Intézményünk két évvel ezelőtt kezdte el a felkészülést a referencia intézményi szerepre, akkor kezdődött a minősítési eljárás a „jó gyakorlatok" feltöltésével, az előminősítési folyamatok megkezdésével. Miután az előminősítésen megfeleltünk, akkor váltunk jogosulttá arra, hogy benyújtsuk a pályázatot „Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése„ című témában. TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0369Azonosító szám: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0369 Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Cím: „Az az igazi tanítás, ami megérinti az életet!" Pályázati támogatás: 2.112.770 Ft Intézményünk két évvel ezelőtt kezdte el a felkészülést a referencia intézményi szerepre, akkor kezdődött a minősítési eljárás a „jó gyakorlatok" feltöltésével, az előminősítési folyamatok megkezdésével. Miután az előminősítésen megfeleltünk, akkor váltunk jogosulttá arra, hogy benyújtsuk a pályázatot „Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése„ című témában. TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0359Azonosító szám: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0359 Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Cím: A tapasztalat a legtökéletesebb tanulás Pályázati támogatás: 2.383.470 Ft Intézményünk két évvel ezelőtt kezdte el a felkészülést a referencia intézményi szerepre, akkor kezdődött a minősítési eljárás a „jó gyakorlatok" feltöltésével, az előminősítési folyamatok megkezdésével. Miután az előminősítésen megfeleltünk, akkor váltunk jogosulttá arra, hogy benyújtsuk a pályázatot „Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése„ című témában. TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0370
Azonosító szám: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0370 Általános Iskola, Óvoda-Bölcsőde és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Cím: Aki tanít, az kétszresen tanul Pályázati támogatás: 2.951.803 Ft Intézményünk két évvel ezelőtt kezdte el a felkészülést a referencia intézményi szerepre, akkor kezdődött a minősítési eljárás a „jó gyakorlatok" feltöltésével, az előminősítési folyamatok megkezdésével. Miután az előminősítésen megfeleltünk, akkor váltunk jogosulttá arra, hogy benyújtsuk a pályázatot „Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése„ című témában. |