Székhely Intézmény Écs 2007-ig

 

Időrendi áttekintés - fejlődéstörténet

Iskolánkról 1863-tól maradt fenn az első írásos emlék, latin nyelven. Az 1887-ben megnyitott hitközségi iskolaszéki és tantestületi gyűlések jegyzőkönyve már folyamatosan rögzíti a templom ügyei mellett az iskola történetét is. Az 1907/1908. évi statisztika 467 tanulót említ.

A falu oktatásügyének fejlődésében jelentős események történtek az 1940-es években. A tantestület új tagjai az Isteni Megváltó Lányai Szerzetesrend tanítónői. Megkezdődik a tanítás a zárdaiskolában, amely a Szent István nevet vette fel a felszenteléskor. Az oktatás és a falu közművelődésének helyzetében döntő változást hozott az 1948. év, az államosítás éve. A zárdaiskola államosítása bonyodalmat okozott, melynek oka az volt, hogy a zárdaiskola kápolnája tulajdonképpen az óvoda terme volt, a terem végén sínen mozgó ajtóval elzárt oltárral. A kápolna viszont a helybéli hívők számára a templom szerepét töltötte be. Tehát egész héten át nevelési-oktatási célt szolgált, vasárnap és ünnepen istentisztelet helye volt. Mint oktatási célt szolgáló helyiséget államosíthatták, mint templomot nem. (Megjegyzés: Az iskolai kápolna teremben a mai napig istentisztelet tartanak vasár- és ünnepnapokon.)

Az 1960-70-es években a községi iskola három külön épületben, három különböző helyen működött. Az 1970-es évek közepén az államigazgatás – a centralizálás jegyében – nemcsak községeket vont össze vagy csatolt városokhoz, hanem iskolákat is körzetesített. Így 1974-ben az écsi iskolát az elsők között vonták össze a környék iskoláival. Az iskola pedagógiai önállósága még egy ideig megmaradt, de a községek és az intézmény székhelye Pannonhalma lett. Az iskolák szakmai, pedagógiai vezetését a pannonhalmi Központi Általános Iskola igazgatója látta el, a tagiskolák vezetői igazgatóhelyettesek lettek.

Az 1980-as évek végén az országban, így a megyében is már érződött a politikai és közigazgatási változások lehetősége, s így sikerült 1989. február 1-én megszüntetni a tagiskolai státuszt. Iskolánk visszakapta önállóságát. Az intézmény sokat változott, fejlődött az elmúlt évtizedben külsőleg, és tartalomban egyaránt.

A 90-es évek elején új iskolaépület került a régi mellé, így megszűnhetett a több helyen történő tanítás, minden évfolyam egy épületbe került. Az iskolához kapcsolva l997 őszén készült el a tornaterem  a használatbavételhez legszükségesebb eszközökkel felszerelve, lelátóval, amely a versenyek, rendezvények kulturált megtekintését teszi lehetővé.

A tornacsarnokhoz a vizesblokk átadása 2001 áprilisában történt meg.

 Iskolánk 2000. március 15-én a Petőfi Sándor Általános Iskola  nevet vette fel. Az épületen belül, a tantermek és a folyosók falain -esztétikus kivitelben- szemléltetőeszközök, tablók, képek találhatók, melyek tanulóink ismereteit bővítik, illetve az általuk készített munkák példaként szolgálnak tanulótársaik számára. Az iskola udvarán  szabadtéri játékok teszik lehetővé, hogy jó időben ott játszhatnak diákjaink.

 

2006. év szeptemberétől intézményünk az óvodával kibővülve, többcélú közös igazgatású közoktatási intézményként Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda néven működött.. A korszerű tantermek mellett felszerelt szaktanterem, számítástechnika terem, nyelvi terem segíti a tanulók oktatását. Szabadidejüket tágas, mérkőzésekre, versenyekre alkalmas tornateremben tölthetik el. Napközis ellátást igényelhetnek tanulóink, iskolai étkeztetésünket melegítőkonyha kialakításával oldottuk meg.

Intézményünk egyházi múltja ellenére önkormányzati általános iskola maradt, de különlegessége, hogy egyik földszinti tantermünkben a mai napig fennmaradt az oltár, s vasár- és ünnepnapokon a tanterem kápolnává alakul, ahol a környéken lakók szertartáson vehetnek részt.

2007. év augusztusában intézményünkben ismét nagy változás történt. A nevelés- oktatás ismét több telephelyre került, községünk intézményeinek és a szomszédos Ravazd község iskolájának, óvodájának integrálása miatt.
A székhelyintézményhez tagiskolaként kapcsolódik a ravazdi iskola 1-4. évfolyama, telephelyként az écsi iskola 1-4. évfolyama (szükségtantermekben kapott helyet a helyi Művelődési Házban) és tagóvodaként kapcsolódik a két település integrált óvodája két telephelyen.


Könyvtár

Könyvtárunk 2002 óta áll jelenlegi formájában - a település Művelődési házában - az olvasók rendelkezésére. Korábban létezett egy községi könyvtár, amely azonban már évek óta nem működött, és egy iskolai könyvtár, amely szekrényes állomány volt. Felvetődött, hogy a kettő összevonásával egy minden igényt kielégítő, kiváló könyvtárat tudnánk létrehozni.

Az átszervezésre 2002-2003-ban került sor, ekkor az iskolai és a községi könyvtárat összevontuk, azóta integrált könyvtárként működik. Écs Községi és Iskolai Könyvtár néven. Az intézmény kettős funkciójú: egyaránt kiszolgálja a felnőtt korosztályt és a tanulókat is. A felnőtt szépirodalom és szakirodalom mellett gyűjti a kötelező és ajánlott olvasmányokat, és megkezdődött a helyismereti gyűjtemény kialakítása is.

Szerződésünk van a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárral, ők végzik a könyvek feldolgozását. A kölcsönzés mellett a könyvtárban van információ-szolgáltatás, könyvtári óra, különböző rendezvények, vetélkedők. Rendelkezünk számítógépekkel, van internet-hozzáférés, és az informatikai rendszer egyre bővül. Folyamatban van egy könyvtári számítógépes program megvásárlása, amely nagyban megkönnyíti majd a nyilvántartást.

2007-ben új bútorzatot kaptunk, így már egy nagyon igényes, szép környezet várja az olvasókat. Jelenleg a könyvek száma meghaladja az 5000 kötetet, ezen kívül vannak tartós tankönyvek, hangkazetták, videokazetták és CD-k is.

A beiratkozott olvasók száma 400 fő fölött van, természetesen az aktív könyvtárhasználó kevesebb. A következő évben visszakapjuk az olvasótermet is, így még egy helyiséggel bővül intézményünk. Tervezem egy filmklub elindítását annak érdekében, hogy a fiatalok hasznosan töltsék szabadidejüket.

 

 

Nyitvatartás:
Hétfő: 14.30 – 16.30 óráig
Csütörtök: 17.00 – 19.00 óráig

Szeretettel látunk minden érdeklődőt, olvasni vágyót!

 

További képek a galériában